Tejút fotózás a Cserhátban

Tejút fotózás a Cserhátban

Tejút fotózás a Cserhátban

tejut_panorama_a_cserhatbankicsi.jpg

Már gyermekkoromban is a kedvenc időtöltéseim közé azokat soroltam elsőként, amik a természethez kötődtek. A rengeteg túra, bringázás és terepfutás közben aktívan csodálkoztam rá az erdőkre, mezőkre, hegyekre. A mászásokról és a magashegyi túrákról, illetve egy-egy barlangi kalandból, mindig feltőltődve tértem haza. Aztán megtanultam lassítani is, és mélyebben átélni a kinti szabadságot. Minden pillanatát élvezem a szabadban töltött perceknek, de nem is olyan rég megfogalmazódott bennem, ha már olyan helyekre is eljutok ahova sokan talán nem, miért ne mutatnám meg másoknak is.

Persze ez nem könnyű és a mai napig tanulom a fotózás fortélyait. Az egyik kedvenc témám a csillagos égbolt fotózása. Láttam néhány elképesztően jó Tejút fotót és remélem egyszer én is tudok majd hasonlóan jó képeket készíteni.

Az előző hónap nem volt túl szerencsés, hiszen az Újhold idején - amikor a legsötétebb az égbolt és a legjobban ekkor látszanak a csillagok – felhő borította az eget. Persze figyeltem én a Holdnyugtát is, de ha jobban visszaemlékszem, egy elég esős hónapon vagyunk túl. A Hold jelenléte az égbolton, egyébként jelentősen csökkenti a sikeres fotózás esélyeit, ugyanis ha akár csak sarló méretű is, jóval kevesebb csillag lesz látható a fényében.

Június első hétvégéje azonban egész biztatónak tűnt. Estére derült időt jósoltak, és csak egy nap hiányzott az Újholdhoz.

Ekkor körvonalazódott a fejemben egy kép a Cserhátban, a hollókői várról éjszaka, a csillagok alatt...

holloko_vara_ejjelkicsi.jpg

Egy hullócsillag is beúszott a képbe

A képeket egy elég fényerős objektívvel készítettem, amit f2-re nyitottam ki. Sajnos a szenzora a kis gépnek nem túl erős, így iso 3200-nél is a képzajjal küzdök. A záridő 15 és 20 másodperc körül mozog. 20-nál minimálisan már bemozdulnak a csillagok, de ezt a képbe belenagyítva lehet csak érzékelni, ha magát a kép egészét nézzük, talán még nem zavaró. Hiába, muszáj kompromisszumot kötnöm a beállításokkal, elvégre csak egy félkompakt gépem van egyelőre. Igaz gyakorolni ez is bőven elég.

A várról sikerült is néhány fotót lőni, hangulatában szerintem jók lettek. Nyilván egy profi fotós azért csóválná a fejét, de én valami hasonlót képzeltem el. A meglepetés viszont ezután jött, mert amikor a várnak háttal fordultam, a sátrunk felé, megpillantottam a Tejutat. Kattintottam is néhányat és meglepődve tapasztaltam, hogy a fényszennyezés is egész minimális volt, az égbolt pedig kellően sötét így éjfél után.

tejut5kicsi.jpg

Egy kis fényszennyezés azért itt is van

Ha belegondolok, hogy egy évvel ezelőtt a Naszályon is próbálkoztam egy hasonló sátras fotóval, akkor csak nevetek, mert akkor nagyon is tetszett a végeredmény. Hát végül is ez volt az első csillagos égboltos fotóm, előtérben a sátorral, örültem, hogy sikerült egyáltalán. Persze ha egymás mellé rakom a két képet, bőven akad különbség, nem is sorolom, szerintem mindenki látja. A legszembetűnőbb talán a fehéregyensúly túlhúzása a hideg irányba, illetve, hogy nem voltak élesek a csillagok.

fejlodeskicsi.jpg

Ég és Föld - szó szerint

Úgy látszik azért sikerül fejlődnöm, én azon vagyok. Ha már ilyen jók voltak a körülmények, megpróbálkoztam egy panorámával is. Így elkészült az első Tejút panorámám is. Jó, látom a hibáit, de a következő jobb lesz :) Például lemaradt a teteje, szóval legközelebb a felső részeket is fotózni kell, nem csak egy sávot. Egyébként ez a bejegyzés első képe. 

Legközelebb is megyek majd ki, addig is figyelem az eget. :)

folyt köv.

Eső után köpönyeg

Eső után köpönyeg

Eső után köpönyeg

romai_furdok.jpg

Mostanában egyre csak esik, hol egész napos áztató eső, hol heves zivatarok formájában. Frontok frontok hátán. Esik miközben reggel munkába tekerek, esik amikor épp a tetőn dolgozunk, esik ha hazafelé tartok. Mindig esik. Örül a föld, meg a növények, de én nem, mert az égbolt legtöbbször felhős, így a kedvenc témám a csillagos égbolt fotózása elmarad. Még szerencse, hogy zúgókat, patakokat és vízeséseket is szívesen fotózom.

Mivel jó sok csapadék hullott, így az amúgy csekélyebb vízhozamú patakjaink is megduzzadtak.

romai_furdo_2_vegleges.jpg

A Gaja-szurdok a Bakonyban, vagy másnéven Római-fürdő.

a_domor-kapui_vizesesnelk.jpg

A Bükkös-patak a Visegrádi-hegyégben, Dömör-kapunál

A Pokol-völgyből a Jakobskogelig

A Pokol-völgyből a Jakobskogelig

A Pokol-völgyből a Jakobskogelig

A függőleges mészkőfalak között egy mély völgy húzódik, a Höllental vagyis Pokol-völgy, melyet a Schwarza folyó vájt ki magának az évmilliók során. A völgy a Schneeberget és a Raxot választja ketté. A Schneeberg dupla csúcsai a Klosterwappen, és a Kaiserstein illetve a Rax csúcsa a Heukuppe 2000 méter fölé nyúlnak. Szépségük azonban nem a – hazai viszonyokhoz képest – magasságukban, hanem a zöldellő fenyőerdőkben, gyephavasokban és a kopasz mészkősziklákban rejlik. A Schwarza folyó felől nyílik egy 4 kilométer hosszú, mély szurdokvölgy is a Nagy-Höllental. Meredek falait a mészkő eróziója, vagyis a csapadék oldó hatása alakította ki.

rax.jpg

Lefelé a Raxról a lemenő nap fényeinél

Aki idejön mászni az valószínűleg magával hozza a Thomas Behm mászókalauzt is. Nem semmi a figura, jó néhány sziklamászó kaller szerzője és számtalan út megnyitója, akár a 10-es fokozatban is. A Raxon és itt e völgyben is letette már névjegyét. Útjainak neve árulkodik az okkult horrorban való jártasságában és arról, hogy igazi metál arc. (Emperor, Satyricon, Thrash & Terror, Thor's Hammer, Kadath)

hollenthal2f_1_of_1.jpg

A Großes Höllental

Ma azonban nem sziklát mászni jöttünk, hanem magashegyi túrázni. Aki még nem járt erre, a Kaiserbrunni parkolóban már tátva marad a szája, a türkiz zöld Schwarza folyótól, amely hol békésen csörgedezik, hol vad zúgókon tör át. Körös körül hatalmas sziklafalak, és fenyőerdők.

schwarzaf_1_of_1.jpg

A Schwarza szelíd arca

schwarza_vad_1_of_1.jpg

...és vad zúgói

Korábban lehetett itt legálisan sátrazni, de pár évvel ezelőtt felszámolták a kempinget. Ezért szokás szerint illegálban terveztünk egy bivakolást a Jakobskogel csúcson, ahol Robi egy romot nézett ki. Az éjszakát itt töltöttük volna, szélvédett helyen a hóban, hogy az újhold másnapján a csillagos égbolton az alacsonyan húzódó tejutat fotózzuk.

Fölfelé különösebb nehézség nélkül haladtunk, jó kondiban, a nehéz hátizsákok alatt jócskán megizzadva. Amin spórolni tudtunk súlyban az a kaja volt, így nem voltunk túlságosan eleresztve. Az első napra bőven elég volt a készlet, másnapra viszont semmi, de úgy voltunk vele, hogy vissza a parkolóba nem nagy gond éhgyomorra lejutni. :)

A gyephavasok szintjét elérve már mély hóban haladtunk előre. Időnként hol térdig, hol csípőig merülve a hóban.

rax_fennsik_1_of_1.jpg

Az Ottó-ház felé

Az Ottó-ház után már alig száz métert kellett csak megtenni. A csúcson a kereszt nem ébresztett bennünk különösebb érzéseket, a ködben a törpecserjék és mély hó nem volt túl megkapó látvány. A romot viszont egy óráig kerestük, de semmi. Valószínűleg teljesen behavazódott. Mivel túl korán értünk a csúcsra és elég hideg is volt, ráadásul esélyét sem láttuk, hogy estére kitisztul az ég, úgy döntöttünk elindulunk lefelé egy másik úton, és keresünk helyet ahol megalhatunk. Felfelé jó sok lehetőség lett volna bivakolni, úgy gondoltuk lefelé sem lesz gond.

Közben előkerültek a zsákból a hágóvasak, néhány láncos rész amit mély hó borított, igencsak meredek volt, nem kockáztattunk egy kicsúszást. Elég élvezetes részek voltak, kicsit feldobták a túrát. Az egyik helyen kimásztunk egy-egy sziklatömbre, és egymást fotóztuk a kitett részeken. Jó buli volt.

robi3_1_of_1.jpg

Mészkőszirteken

Aztán lefelé megpillantottunk egy álomsziklát. Függőlegesen tört alá a mélybe, háta mögött pedig a Schneeberg magaslott. Igazán megkapó látvány volt. Tőlünk kb. 300 méter távolságra állt, hirtelen átfutott az agyamon, hogy egyikünknek oda kéne mennie rá egy fotó kedvéért.

- Hú, ez fantasztikus! - mondtam.  - Oké, ha átmész rá, lefotózlak. - vágta rá Robi - Igen, de még rajtam van a hágóvas, te gyorsabban át tudnál menni. - Jó, megyek, akkor Tiéd a nap képe – röhögött és elindult a szikla felé. 

Végül én is átmentem, a tetején két nittet is találtunk, ereszkedéshez. Ezek szerint itt is van egy több kötélhosszas mászó út. Na ennek majd utánanézünk.

szikla2_1_of_1.jpg

Álomszikla

Aztán addig fotóztunk, és mentünk lefelé, hogy elszalasztottunk néhány alvós helyet. Estére lent voltunk a főúton, ahonnan már csak pár kilométer volt a kocsi, ahol végül is aludtunk. A sors fintora, hogy éjszakára kitisztult az ég, és "feljöttek" a csillagok. Innen a völgyből azonban esélyünk sem volt megpillantani az alacsonyan húzódó tejutat.

Másnap még pár órát fotóztuk a Schwarza folyót és találtunk egy kiváló bivak helyet a jövőre nézve. Szóval folyt köv... 

További képek: facebookon és instagramon

Hegyek és csillagok

Hegyek és csillagok

Hegyek és csillagok

Téli túra a Kanjavec felé.

szabadsag_2_1_of_1.jpg

A Júliai-Alpokban még tél van. Már több, mint egy hete leesett az újabb hó, azóta viszont derűs, napos idő volt, így a friss hónak volt ideje betömörödni kicsit. Ettől függetlenül még 2-es lavina jelzés van érvényben, vagyis bár stabil a hó, de a meredekebb lejtőkön azért még észnél kell lenni, különösen a déli órák után.

Ami még izgatottabbá tett a túra előtti napokban, az hogy végig derült időt ígértek a hétvégére, igaz nincs még Újhold, de nem fogja felhő takarni a csillagos égboltot, ami a hegyek közül nézve valami fantasztikus élmény.

Ezek a tények egész jó kondíciókat ígértek a hétvégi hegyi túrához. A cél az első nap egy menedékház közelében bivakolni, és éjszaka fotózni, másnap pedig felmászni a Kanjavecre a déli oldalról.

A túrát Trenta campingjéből kezdtük Bandi barátommal, akivel már rég nem voltunk együtt magas hegyekben. Északról haladtunk dél felé, a Beladovec-patak mentén a piros jelzésen. Az út hol jegesre volt fagyva és csúszkáltunk, hol mély hó borította, melynek felszíne kemény volt, de ráterhelve besüllyedtünk. A hágóvasak viszonylag hamar előkerültek. Fölfelé haladva azért elég stabilnak tűnt szerencsére a hó.

A buja fenyőerdő, a behavazott völgyben a csípős hideg ellenére is szívet melengető látvány volt. A patak vízesései is nagyon hangulatosak voltak. A víz felszínformáló erejét mi sem jelzi jobban, mint a mély és széles patakmeder, melyet az olvadás után lezúduló víztömeg vájt ki magának az évmilliók során.

Megkerültünk néhány több száz tonnás sziklatömböt is, melyek ki tudja mikor hullottak az "anyahegyről" alá, végiggyalulva mindent, ami az útjukban állt. Ennek most nyoma sincs, az óriási sziklákat már fenyvesek veszik körül, ágain madarak énekelnek. Ez a természet rendje. Amikor valaminek vége van, valami új kezdődik abban a pillanatban.

Lassan haladtunk előre a mély hóban a kanyargós hegyi szerpentinen, de a fák közül már lassan felsejlett szemünk előtt néhány nagyobb hegy sziluettje, miközben a völgy is - ahonnan indultunk -, egyre mélyebb lett, a fák pedig ritkultak körülöttünk.

fenyo_1_of_1.jpg

Hamarosan megpillantottuk a Trebiski dolinát. Szikrázó napsütés és mély hó fogadott minket ezen a részen. Velünk szemben a völgy jobb oldalán, meredek törmelék lejtő állt, amelyet most eltakart a hó. Jó néhány helyen pár napos alaplavina nyomokat láttunk, amelyek valószínűleg pusztító erővel és óriási robajjal rohantak le a völgybe.

Amikor fölértünk egy vadászházhoz, eszembe jutottak Anatolij Bukrejev szavai.

"A hegyek nem stadionok, melyeken teljesítményt mutatok be, a hegyek katedrálisok, melyeken a vallásom gyakorlom… Úgy megyek oda, mint ahogy az emberek imádkozni mennek. Büszke csúcsaikról visszatekintek a múltba, álmodom a jövőről és szokatlan intenzitással megélem a jelen pillanatot is… látásom kitisztul, visszanyerem erőmet. A hegyek között a létezést ünneplem. Minden úton újjászületek."

Porszemnek éreztem magam, ahogy a fenséges hegycsúcsok, fölénk tornyosultak. Számukra közömbösek vagyunk. Mindegy nekik, hogy élünk, vagy halunk. Mégis jó volt itt lenni, ebben a pillanatban. Mintha csak a Valhalla csarnokába érkeztünk volna.

uton_1_of_1.jpg

Bár aznapra többet terveztünk, némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy itt töltjük az éjszakát. A vadászházat teljesen belepte a hó. De tudtuk, hogy télen amúgy sincs itt senki. Előkerült a hólapát és hóbarlangot kezdtünk kialakítani a hegy oldalában. Sajnos a hó, itt 1600 méteren még egy méter körüli volt csak, így nem volt meg a kellő magassága ahhoz, hogy kényelmesen tudjuk beásni magunkat a hó alá. A lejtőknél jobb volt a helyzet, de nem aludtunk volna szívesen ott a lavinák rémképe miatt. Legközelebb viszünk hófűrészt és ilyen esetben egy hómenedéket fogunk építeni. Gyorsan hűlt a levegő és már esteledett, ezért a pár méterre tőlünk álló vadászház felé fordult tekintetünk.

kunyho_1_of_1.jpg

A behavazott vadászház előtti részen a sátortető alatt töltöttük az éjszakát, szélárnyékban. Ez azért jött jól, mert a hirtelen feltámadó szél, néha meglepően erős ostromokat intézett felénk. Persze nem volt baj, téli hálózsákjaink a majd mínusz 15 fokos hidegben is tették a dolgukat.

Hóból vizet melegítettünk, levest majd kávét készítettünk és betakaróztunk a zsákjainkba. Bandi hamar elaludt, én még gyönyörködtem kicsit a hegyek nyújtotta látványban. Itt a természetben a biológiai ritmus szerint él az ember , ha besötétedik alszunk, ha világosodik akkor ébredünk.

Este 10-re azért beállítottam az órámat, hogy aztán csillagos égboltot fotózzak.

Az égbolt a vártnál is szebb volt. Derült ég, havas táj és bár még nem volt Újhold, a hegyek ebben az órában még eltakarták az alacsonyan járó Hold fényét. Egy órán keresztül fotóztam, a hegyek mintha hívtak volna, kedvem támadt tovább indulni. Nem, még nincs itt az ideje. majd legközelebb is jövök még, akkor majd felmászom Rátok. Visszabújtam a zsákomba, negyed óra múlva már nem is fáztam annyira.

hegyek_es_csillagok_vegleges.jpg

Reggel több okból is a visszaút mellett döntöttünk. Először is, a papírforma szerinti 4 órás menetidőhöz képest a menedékházig, 6 órára volt szükségünk és csak a vadászházig jutottunk, a sokszor térdig érő hóban. Ráadásul barátom eléggé elszokott már a magashegyi tereptől, így nagyon fáradt is volt. A Zasavska koca ugyan nem volt messze már, de onnan még a csúcs ilyen nagy hóban, esélytelennek tűnt aznap délelőtt, délutánra pedig megint instabil lenne a hó a sok napsütéstől. 

Visszafelé azért a hajnali fagyos hóban gyorsabban haladtunk, mint vártuk. 3 óra alatt le is értünk Trentába. Délutánra a hó fagyos teteje megint felenged, és ugyanúgy besüppedtünk volna térdig, mint idefelé, szóval úgy érzem jól döntöttünk.

Nem gondoltam, hogy ez a térség, itt a Kanjavec lábánál, ennyire néptelen lesz. A két nap során senkivel nem találkoztunk fent. Igaz lehet, ez a nagy hónak, vagy lavináknak is köszönhető, bár gyanítom, hogy ez a kevésbé felkapott részek egyike.

Nehezen tudtam elengedni a hegyeket, egy részem megint ott maradt. Vissza is megyek érte nemsokára...

Werkfilm:

Hazai rögökön az Újév előtt és után

Hazai rögökön az Újév előtt és után

Hazai rögökön az Újév előtt és után

Elfuserált fotós túrák

Na, jó azt rögtön le is szögezem, hogy ez így nem teljesen igaz, vagy félrevezető cím. És bár tényleg mindegyik alkalommal jól éreztük magunkat a természetben, de tény, hogy fotós szemszögből nem igazán sikerültek jól az évzáró és évnyitó fotós túrák.

Még karácsony előtt a Vértesbe indultunk telihold fotózásra és kint alvásra a Vitány-várhoz. Egész éjszaka esett az eső, felhős, borult volt az égbolt, miközben a bivakzsákunkra folyamatosan ömlött a víz, a keskeny boltív alatt, ahol az éjszakát töltöttük. Kemények voltunk, mint vaskorlát a kocsma előtt, de a fotózásnak lőttek.

Az évzáró túra végén pedig a börzsönyi Szén-patakba dőlt bele a fényképezőgépem állványostól. Ilyen még sosem történt velem, és hát nem mondanám, hogy épp itt volt az ideje, de megtörtént. Orrán-száján folyt ki belőle a víz, miközben saját hülyeségemen mosolyogva törölgettem a gépet. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy valaha még működni fog. Otthon egy órát hajszárítóztam, majd...

Recept következik: Panasonic főtt rizzsel

Tedd a fényképezőgépet egy fagyis dobozba, majd öntsd le egy zacskó jázmin rizzsel! Ezután zárd le a dobozt és tedd a radiátorra, úgy 3-4 napra. Mormolj el néhány imát, majd nyisd ki a dobozt, és kész. Ha a fényképezőgép, még mindig nedves belül, helyezd egy lábosba a rizzsel együtt és önts hozzá kétszer annyi vizet! Gondos kevergetés mellett, főzd puhára.

...Tényleg úgy voltam vele, ha nem javul a helyzet, kifőzöm a rizzsel együtt. Szerencsére nem volt rá szükség, mert csodával határos módon kiszáradt a szerkezet.

Körtúra a Pilisben

Na, innen kezdődik a mostani történet, amikor is a Pilisbe indultunk csillagos égbolt fotózásra. Kapásból tudok tíz fantasztikus helyet a Pilisben, ahová mindig jó visszamenni, és nekem még viszonylag közel is van, így most is erre esett a választás. Oké, tudom, hogy nagy a fényszennyezés, de hát itt a január hetedike, vagyis újhold. Ilyenkor gyakorolni kell, és lesem a meteorológiai jelentést, hogy mikor lesz derült az égbolt. Szóval beterveztem néhány fasza kilátópontot, és az utolsót direkt úgy számoltam, hogy már sötétben érjük el. Egész nap szikrázó napsütés és derült égbolt volt jellemző a Pilisre, tényleg eszményi idő volt egy jó kis túrához. Délután négy után ment le kicsivel a nap, fél öt körül felderengtek az első csillagok. Aztán hatra mire odaértünk beborult. A másnapra jósolt havazás még ezen az estén meg is kezdődött. Hát ez is kapufa volt, de azért improvizáltam gyorsan Fekete-kőnél, és egy fejlámpás fotót próbálgattam, a távolban pedig az elzárt pilisszentléleki-medence. Közben mínusz hét fokra lehűlt a hőmérséklet, ezért igyekeznem kellett, mert az ujjaimat már alig éreztem.

edit_jo_kicsi_1.jpg

Egyébként durván 25 kilométert tettünk meg egy nagy körtúra keretében. És ami igazán különlegessé tette a túrát, hogy egy napon tapasztaltuk meg a télre és őszre jellemző színeket. Nem véletlenül mentünk fel Két-bükkfa-nyeregből egyből a Pilis-tetőre, mert 700 méter fölött még megmaradt a múltheti hó. Ahogy leereszkedtünk Klastrompuszta felé a Kémény-sziklához, már vörös és barna színek fogadtak minket, csakúgy, mint a Sasfészeknél. Fekete-kőre felfelé kapaszkodva , a hó mellé már ködöt és sötétséget is kaptunk, ahol az utóbbi fotó készült. Dobogókőnél pedig már úgy lehűlt a levegő, és olyan köd gomolygott, hogy bár gyönyörű fények voltak, nem bírtam rávenni magam, hogy előcsomagoljam az állványt a hátizsákból.

2_1_of_1.jpg

edit_2_1_of_1.jpg

3_1_of_1.jpg

4_1_of_1.jpg

5_1_of_1.jpg

6_1_of_1.jpg

Ha tetszett a beszámoló, kövess minket a facebookon is!

2019/1/06 : Szekeres Gábor
Túra a Nagyszalóki-csúcsra

Túra a Nagyszalóki-csúcsra

Túra a Nagyszalóki-csúcsra

en_es_a_lomnic.jpg

Vagy 10 éve már annak, hogy téli körülmények között megpróbáltunk feljutni a Nagyszalóki-csúcsra. A Tátra akkor meglehetősen zord arcát mutatta. -19 fokos hidegben és erős szél mellett, lavina veszélyben végül nem jutottunk fel. Arcomon fagyási sérülésekkel tértem haza, ujjvégeimet a kezemen majd egy hétig nem éreztem. Szóval szerelem volt első látásra! :)

Azóta jó párszor megfordultam már a Tátrában, és bár többször is tervben volt, de a Nagyszalóki-csúcs valahogy kimaradt. Ami azt illeti most sem kecsegtetett túl sok reménnyel az időjárás. Igaz most nem az volt a kérdés, hogy feljutunk-e, hanem inkább azon izgultam, hogy nehogy úgy járjunk, mint legutóbbi túránkon a Keleti-Alpokban, ahol a Jalovec csúcsán semmit sem láttunk.

Egy gyors villámtámadást terveztünk, a kitűzött napra. Hajnali kelés és délelőtti érkezés után Ótátrafüredről indultunk. Mivel még aznap haza kellett érnünk, elég szoros volt az ütemterv.

A parkolóban nemcsak az idő, de a kedvünk is elég borús volt. De ahogy emelkedtünk fölfelé a „... napsütés, rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át” /Shakespeare/ 

Ahogy kiértünk a ködből és felhőkből, fantasztikus látvány tárult elénk. A gomolygó köd az 1500 méter alatti részeken egyre távolodott tőlünk, mi pedig egyre inkább fölé kerültünk. Nem hittünk a szerencsénknek. 2000 méter körül a nap is kisütött, és bizony szikrázó napsütésben haladtunk fölfelé, miközben a felhő paplan alattunk hömpölygött.

kilatas_a_lomnicra_1_of_1.jpg

csendelet.jpg

Nem tudtunk betelni a látvánnyal, rengeteget fotóztunk, egyik sziklacsúcsról ugráltunk a másikra. Pont a tervekkel ellentétben fölfelé mentünk lassabban a fotózás miatt, és lefelé mentünk tempósan, a végén már futottunk is. (Alig 2 és fél óra alatt jutottunk le) A csúcson gyönyörű idő várt ránk, és megértettem, miért hívják a Nagyszalóki-csúcsot kilátó csúcsnak. Fantasztikus panoráma tárul elénk már fölfelé is, de a csúcson elképesztő jól rálátni a környező völgyekre és csúcsokra.

csucskereszt.jpg

A túra egyébként ha az ember jó formában van, nem tartogat különösebb nehézségeket ideális időben. Gondolok itt például arra, ha nincs jegesedés. Bár a látvány nagyszerű, nagyon kitett részeken nem halad az út, így stressz mentes a feljutás. Igazi élménytúra. Csodálkozom, hogy ez idáig kimaradt a repertoárból és szerencsések vagyunk, hogy ilyen szép idővel ajándékozott meg minket a Tátra. 

Barangolások a Júliai-Alpokban

Barangolások a Júliai-Alpokban

Barangolások a Júliai-Alpokban

A Jalovec

volgy3_1.jpg

A Júliai-Alpokról a legtöbb embernek a legmagasabb csúcsa és egyben a szlovének nemzeti szimbóluma a Triglav ugrik be. Sziluettje áll a szlovén nemzeti lobogón is, alatta két hullámos sáv, ami az ország két legnagyobb folyóját, a Drávát és a Szávát jelképezi. Kétségtelenül gyönyörű hegy, amelyet mi is megmásztunk már lassan 8 éve.

A „Július féle karsztvidéknek” ezúttal egy szintén nagyon impozáns csúcsát, a Jalovecet vettük célba. A hegy a leírások szerint nem tartozik a könnyen legyőzhető csúcsok közé. Egyébként ha már jelképeknél tartunk, a Jalovec meg a szlovén hegymászás szimbóluma.

Amikor a képeken megláttam a tetején azt a ferde letörést, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Erős túlzással ugyan,  de alakja engem kicsit  a Yosemite-völgy Half Dome-jára emlékeztetett.

jalovec_szines.jpg

Állandó mászótársammal Robival már jó ideje tervezgettük, hova is menjünk, aztán amikor felvetődött a Jalovec neve, azonnal rábólintottam. Jó buli lesz, gondoltam magamban, még ha meglehetősen hosszú is az út Ratece-ig.

A szokásos nagy 70 literes zsákjainkkal indultunk. A bivak felszerelés mellé, most bekerültek a beülők és hevederek, meg néhány karabiner és biztosító eszköz is.

Amire még érdemes odafigyelni, az a víz! Karszthegység lévén, ugyanis minden víz elfolyik a hegy gyomrába, a mészkő repedéseken keresztül. Így nagyobb magasságban nem fogunk vizet találni, a menedékházaknál meg aranyárban van.

A Planica síközpontnál parkoltunk le és indultunk meg a Tamar menedékház felé. Mint 8 évvel ezelőtt, most is ősszel érkeztünk a Júliai-Alpokba.

Ahogy egyre kevesebb lesz a napos órák száma, úgy csökken a falevelekben a klorofil mennyisége, ami a zöld színt adja a leveleknek és lesz egyre jobban látható a karotin, ami viszont gyönyörű sárgás színbe öltözteti a fákat. Szerintem ettől az apró kémiai reakciótól olyan csodás évszak az ősz.

Mi tagadás, az őszi kollekció most is elvarázsolt a napsütésben gyalogolva, miközben azért fenyvesekben sem volt hiány. Az 1108 méteren álló menedékház előtti rétnek és a rajta álló kis kápolnának különösen jó hangulata van. Innen már mesés kilátás nyílik a mészkő óriásokra.

A festői Tamar-völgyön keresztül visz az út fölfelé. Hatalmas hegyek két oldalt, miközben mélyen a völgyben lépkedünk. Pusztai embernek bizony szokni kell a látványt. Bár a Tátrában sem kisebbek a csúcsok, de ilyen mély és széles völgyek szerintem ott nincsenek. Hiába a mészkő könnyen kopik, a víz és a jég óriási völgyeket vájt a magas hegyek közé. Ettől tűnnek olyan grandiózusnak az itteni csúcsok.  

tamar_volgy2.jpg

robi.jpg

Szakad rólunk a víz a napsütésben fölfelé. Gyakran lassítunk fotózni, majd sietünk tovább, hogy egy egyenletesen erős tempóban haladjunk. Kora délután már fent is vagyunk egy bivakháznál a Kotovo-nyereg alatt kicsivel. Három lehetőség van. Felmegyünk a csúcsra és fejlámpával ereszkedünk vissza, vagy csak feljebb megyünk a nyeregig és ott alszunk, esetleg maradunk a háznál és pihenünk másnapig. Több érv is a harmadik mellett szólt. Mindketten fáradtak voltunk a rövid alvás miatt, és este csillagos égboltot szerettem volna fotózni a hegyek közül. A nyeregben egész biztos nagy szél lesz az éjszaka, ezért a második opciót hamar elvetettük. A korán kelés egyikünknek sem gond, így a bivakház mellett döntöttünk.

bivak_hely.jpg

bivak2.jpg

Este még két mászó jött a házba. Bár rendesek voltak, de jó két órán keresztül főztek és tervezgettek. Legközelebb inkább megint a szabad ég alatt alszunk…

Víz vagy hófoltok felől kérdezősködtek, eléggé kifogytak belőle. A víz itt nagy kincs.

Éjfélre húztam az órám. Amikor kinéztem a házból éjszaka, már teljesen befelhősödött minden, nemhogy csillagokat, de még a holdat sem láttam. ☹

Hajnalban katonásan indultunk. 10 perc sem kellett és már fölfelé tartottunk, mialatt a két kolléga még az igazak álmát aludta.

A háztól nem messze felnézve megállapítottam, hogy előző nap nem döntöttünk jól. Óriási szél volt a gerincen és nagy köd. – Nem sok szépséget tartogat számunkra a csúcs. – mondtam Robinak. – Csak kihívást! – helyeselt, miközben elértük a nyerget. 

kod.jpg

A nyereg természetes szélcsatornaként működött, a szél vadul át bukott rajta, felhőket fújva az északi oldal felé. Mi tagadás megkapó látvány volt, de a hőérzetünk is jóval alacsonyabb volt, az ujjaink percek alatt megdermedtek. Magunkra kaptuk a kesztyűinket és mentünk tovább.

A terv eredetileg az volt, hogy felmászunk a csúcsra, majd a keleti gerincen ereszkedünk vissza és onnan a völgy. A nagy szél miatt azonban úgy döntöttünk, hogy a nagy zsákjainkat levesszük és a nyeregben hagyjuk. Így viszont muszáj lesz erre visszajönnünk.

Fölfelé tempósan de nagy figyelemmel haladtunk. Összekötöttük magunkat a kötéllel és szinkronban mentünk előre. Olyan mély szakadékok tátongtak mellettünk, hogy jobb volt nem kicsúszni a helyenként törmelékes részeken. Szerencsére ez a szakasz már nem volt olyan szeles és a tájra is tudtunk figyelni.

A felhők néha szétnyíltak és a kis ablakok között besütött a nap egy-egy sziklacsúcsra, ami fantasztikus látvány volt.  

hegy.jpg

Amikor felértünk a csúcsra, ahogy azt sejtettük, a hegy felhőben úszott, semmit sem lehetett látni a kereszten kívül. Na majd legközelebb. Utólag visszagondolva, ha előző nap feljövünk, még biztosan szép lett volna a kilátás.

csucson_1.jpg

A nyeregben a zsákjaink érintetlenül vártak minket. Még figyelni kellett lefelé, még ha az ember ilyenkor már könnyen leenged is. Hiába, a hegymászás nem az a sport, amit a csúcson kell abbahagyni. :)

lefele.jpg

A völgyben már sokkal jobb idő fogadott minket. 

volgy3.jpg

A történet margójára:

Az út hosszú Budapestről, több mint 6 óra, ezért szerintem érdemesebb két napnál többre jönni. A túra nehézségét megítélni erősen szubjektív. Noha a terep csak 20 kilométer volt oda-vissza, elég sok szintet tartalmazott. A mászás még így, hogy délben indultunk el a parkolóból is, belefért volna aznap. Igaz mi jóval a hivatalos szintidőkön belül mozogtunk, és bizonyos, hogy visszafelé elég hosszú út maradt volna sötétben. Fizikailag azért egyáltalán nem könnyű. Mászás tekintetében sok helyen van kifeszítve bowden, ahova akasztani lehet, de hozzátartozik az is, hogy néhol meg nincs... Szépségét tekintve nálam mindenképpen előkelő helyen áll. Felkerült néhány újabb cél a „padlásra” a jövőre nézve, ha a Júliai-Alpokra gondolok. És akkor még a vízesésekről, tavakról nem is beszéltünk… :)

Asztrofotózás a Naszályon

Asztrofotózás a Naszályon

Asztrofotózás a Naszályon

csillagos_naszaly_vagottfeny2.jpg

Már rengeteg próbálkozás, de ez idáig csak csak egy értékelhető asztrofotó áll a hátam mögött.  Augusztusban a Pilisben figyeltem ahogy a Perszeidák meteorraj érkezik, de a fényképezés során gyakorlatilag minden hibát elkövettem, amit csak lehetett. Persze tanultam belőle és alig vártam megint az újholdat.

Természetesen tejút fotózásra indultunk a családommal, de több dolog is amellett szólt, hogy másképpen alakuljon minden. A fényszennyezés miatt túl sok illúzióm azért nem volt… viszont a Naszályon már rég jártunk, és valahogy úgy éreztem szerencsém lesz. Hallgatva a belső intuíciómra, késő délután értünk ki vonattal és majd 3 órán át gyalogoltunk felfelé, jól megrakott hátizsákjainkkal. Ebben az időintervallumban benne volt azért egy játszótér is, és olyan apróságok mint pl. amikor megvizsgáljuk a már száraz napraforgót és magjait a kicsivel, vagy terméseket és virágokat gyűjtünk.

A dolog lényege az volt, hogy először a Násznép-barlangban terveztük az alvást, de végül is a Naszály mellett döntöttünk az utolsó útvillánál, mert az egy kilométerrel közelebb volt. Hozzátartozik még az is a fénykép történetéhez, hogy először a kisebb és könnyebb, bordó sátrat készítettem be, de már nem is emlékszem miért a nehezebb zöldet csomagoltam el. Nyilván ez sem véletlen, mert utólag a képen sokkal jobban mutat a zöld, mint a bordó mutatott volna.

A kép maga korántsem lett tökéletes, sőt a tejútról is lemondtam, mert a fák kitakarták az égbolt nagy részét. Mégis ez az első olyan csillagos égbolt fotóm, ami hibái ellenére végre egy kicsit visszaadja azt a hangulatot, amit ott átéltünk.

Este 9-re, jócskán sötétben értünk már fel a hegytetőre. Kislányom a nyakamban szinte aludt, feleségem is elcsigázott volt a nagy zsák súlya alatt. Sátorállítás és gyors vacsora után a lányok aludni mentek, én meg ki a sötét erdőbe. Ez is volt a dolog lényege, hiszen újholdkor van a legsötétebb, ráadásul gyönyörű tiszta volt az égbolt is. A kompozíció szinte rögtön adta magát, ahogy a kivilágított sátrat megláttam a sötétben. Az ilyenkor szokásos beállításokat használtam, amellett, hogy több másikat is próbálgattam. Végül is a kép egy expóból készült, nyitott rekesszel, iso3200-vel és 15 másodperces záridővel. A csillagok nem lettek túl élesek és az utómunka során is van még mit tanulnom, kicsit sötét is lett az erdő, de hangulatát tekintve végre elégedett vagyok a képpel.

Következő újholdkor megint kint leszek, és a magashegyek közt is elfogok tölteni jónéhány álmatlan éjszakát. Nincs mese gyakorolni kell!

A végére egy családi halszem optikás fotó a kilátóból.

mikicsi.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a facebookon