Egyszer láttam egy magkapó képet a Júliai-Alpok egyik gerincéről. A keskeny gerincet fű borította, körülötte hatalmas hegyek tornyosultak, mintha valami óriási lelátók lennének. Sokáig kerestem, hogy mi lehet a hely neve, a mostani túrán viszont meg is találtam.
Luknja-nyereg
A hegy neve Bovski Gamsovec. Szlovéniában van, és a Triglavtól északra található. A látnivalókat illetően páratlan útvonal vezet fel rá, technikai szempontból viszont a könnyű túrákhoz sorolnám.
A túrára megint egy időjárási ablakot használtunk ki, hiszen egész héten esett itthon is és a kinti hegyekben is, de szombatra, bár változékony, de csapadékmentes időt jósoltak. Vasárnap délre azonban hidegfront érkezik, rengeteg esővel, így meg is volt a szűk keresztmetszet.
Ismét a festői Vrata-völgyből indultunk. Miután elhaladtunk a híres karabiner mellett, -mely a partizánoknak állít emléket-, nyugat felé vettük az irányt a Triglavska Bistrica nyomvonalát követve. A folyó hangosan tör magának utat a völgyben, kristálytiszta vize, megannyi zúgón bukik alá. Ahogy felfelé kapaszkodva távolodtunk tőle, úgy hagyott alább a folyó morajlása is. Hamarosan törmeléklejtőhöz érkeztünk, amelyen felkapaszkodva felértünk a Luknja-nyeregbe.
Luknja-nyereg
A Vrata-völgy
Szerintem ez az egyik legszebb nyereg a Júliai karsztvidéken. Innen már csak fölfelé visz az út északra, a Bovski Gamsovecig. Visszanézve már a nyereg is fantasztikus látványt nyújt, de ahogy emelkedtünk úgy jelentek meg a zöldellő gyephavasok, amik így nyáron teljesen virágba borultak. Közben pedig egyre jobban fölénk tornyosult a Triglav hatalmas mészkőóriása. Madártávlatban csak egy köpésre volt tőlünk. Köztünk és a hegy között, csak a mély völgy húzódott, amely fölülről nézve egészen kicsinek hatott. A hatalmas fenyők, mint valami apró makettek álltak odalent, amelyeknek inkább csak sötétzöld színük volt érzékelhető, mintsem alakjuk.
Egészen kicsinek és jelentéktelennek éreztük magunkat. Sikerült kiszakadnunk a mindennapokból. Idefent olyan óriási erők mozgatnak mindent, hogy életünk apró cseprő gondjai eltörpülnek mellettük.
Gyephavas, háttérben a Triglav
Pihenő
Minden zöld
Néhány gyephavas, néhány keskeny átjáró, szemben a Triglavval, hát... tényleg fantasztikus.
Közben egyre több kőszáli kecskét és zergét pillantottunk meg. Ez a hely paradicsom nekik.
Magára a csúcsra egy meredekebb felszökés vezetett. A kilátás szempontjából viszont nem a tőle délre húzódó Triglav volt a legérdekesebb, hanem az északi oldalon elterülő három gyönyörű tengerszem. Feléjük vettük az irányt.
A Pogacnikov domban bevertünk fejenként 2 üveg sört. Éjfélre mondtak 1mm esőt, -ami nem számottevő- így ráérősen indultunk bivakhelyet keresni. Mivel a többieknek nem volt vízhatlan zsákjuk, valami barlangban gondolkodtunk, de csak nagyon kicsiket találtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy az egyik tengerszem partján alszunk, éjszaka pedig az eső elmúltával csillagokat nézünk.
A Spodnje Krisko jezero partján lazultunk, majd fürödtünk is benne. Igazán enyhe idő volt, bár a felhők már gyülekeztek...
Délutáni fények
Spodnje Krisko jezero
Sötét árnyak ereszkednek
Éjfélkor kezdett esni, először szemerkélt, aztán szakadni kezdett. Villámlott és mennydörgött. Már két órája zuhogott, ami már jócskán meghaladta a jósolt mennyiséget. Nagyon úgy tűnt, hogy előbb jött a front. A fiúk elhajigálták messzire a fémtárgyaikat, majd az esőkabátaik alatt gubbasztottak egészen reggelig. Bőrig áztak. Ha ezt sejtem akkor egy hegyi bivakban aludtunk volna, így viszont kialvatlanul és bőrig ázva csomagolták hajnalban a cuccaikat. Nekem jól vizsgázott a bivakzsákom, belül egész jó száraz maradt. :)
Felmentünk a menedékházhoz, de még nem volt nyitva. Hatkor nyitunk, hangzott magyarul a házból. Nem vártuk meg. Mire kinyitott, már összement a ház, ahogy visszanéztünk a távolból. A völgy felé vettük az irányt, kikerülve a Bovski Gamsovecet. Szép lassan elállt az eső. Lett volna idő még felkapaszkodni a Krizre, de mindenki fázott és elcsigázott volt az éjszaka után. Szórakozottan kerülgettük lefelé menet a rengeteg szalamandrát, amik az eső után előbújtak.
A parkolóba szokatlanul korán visszaértünk, de legalább még volt idő megnézni újból a Pericnik-vízesést.
És végezetül egy rövid film a túráról.
