Kilátás a Karanfilok felé
Az egész két éve kezdődött, amikor láttam néhány nagyon megkapó képet Montenegró hegyeiről. Először a Durmitor bércei varázsoltak el, de aztán olvastam az Albán-Alpokról és felülírt minden addigi elképzelést. Idén elhatároztam, hogy mindenképp elmegyek és elkezdtem toborozni az embereket. Megkérdeztem mindenkit aki csak szóba jöhetett, de az élet úgy hozta, hogy végül ketten indultunk Zoli barátommal a 12 órás útnak. A vasutat is számításba vettem, de ebben az évben nem indítottak vonatot Belgrádból Montenegró felé, így maradt a 800km-es kocsikázás. 5 napra tudtunk elszabadulni, ebből durván másfél nap volt oda-vissza az út, tehát 3 és fél nap maradt a túrákra.
Az Albán-Alpok a Dinári-hegység része a Balkán-félszigeten. A szerbek csak Prokletije-nek vagyis Elátkozott-hegységnek nevezik. Óriás karsztvonulatai és mély szurdokvölgyei Montenegró keleti, Albánia északi és Szerbia (Koszovó) délnyugati részén húzódnak. Európa talán máig legelzártabb vidékéről beszélünk, melynek vadsága a XX. század eleji Alpokéval vetekszik.
Mi 2-2 napot terveztük Montenegróban és Albániában. Hosszú utazásunk célpontja a Gusinje-től délre húzódo Grebaja-völgy volt, ahol már a Nemzeti Park területén aludtunk sátorban. A parkba belépőt kell fizetni, attól függően, hogy hány napra maradunk, illetve külön sátor díjat is, ha nem valamelyik ottani szállást választjuk. Itt viszont még a magyar pénztárcákhoz képest is olcsó minden. A sör, vagy egy vacsora, teljesen megfizethető. Csak egy példa. Míg egy osztrák hüttében egy sör több, mint 4 euró, addig itt két sört kaptunk 3 euróért. 4-ért pedig meg is vacsoráztam. :)
A kedvencem egyébként az az öreg házaspár volt, akik úgy invitálták be a völgyben túrázókat. Sört és bureket árultak, de almabortól kezdve kecskesajtig mindennel tudtak szolgálni. Egyébként egész jól beszéltek angolul, az öreg például mindenre azt mondta "No problem". Szóval nem egy ideges népség. A lánya amúgy a helyi alpinista klub elnöke volt, és a szomszédos Ropojana-völgy északi részén húzódó Vusanjéből származik.
Na de térjünk vissza a völgyhöz. Kora délután érkeztünk és a gyönyörű hegyek látványától azonnal beindult a fantáziám. Mert nem csak az jött össze, hogy eljutottunk ilyen messzire, hanem az is, hogy mindezt újhold napján. Vagyis lehet tejutat fotózni. :) Itt egyébként egyáltalán nincs fényszennyezés, úgyhogy a szememmel már a megfelelő helyszínt kerestem.
A hegység egyébként Európa egyik legnedvesebb vidéke, és sajnos az első két napra mondtak is esőt gazdagon. Most is borult volt az idő, de mi felmentünk egy 10 kilométeres körtúrára. Már régóta szerettem volna megnézni a híresen szép kilátást a Karanfilok felé. Először a Maja Can-ra, majd a Volusnicára és Taljanka-ra másztunk fel, gyönyörű füves lejtőkön. Az ottani parkőr figyelmeztetett minket, hogy az első hegycsúcs után forduljunk vissza, mert már túl késő van és másnap felmegyünk a rendes körtúrára. Persze nekünk aztán mondhatta, és erős tempóban haladtunk fölfelé.
Sietve
Közeleg a vihar
A kilátás valóban mindent megér, de sok időnk nem volt gyönyörködni, mert a völgy túloldalán lévő Karanfilok felől már mennydörgés hallatszott, majd villámok is jelezték, hogy nem túl szerencsés a gerincen tartózkodni. Futólépésben kaptattunk, egyik csúcs után a másikra. Közben átmentünk szándékosan egy már albán területen lévő csúcsra is, majd vissza a rendes útvonalra. Az őr hétkor meglepődött, hogy végigjártuk a kisebb túrát, majd nevetett és gratulált.
Éjszakai fotózni egyébként innen kellett volna, de nem sátraztunk fent. Sajnos a többi nap pedig már nem tértünk ide vissza, pedig lett volna egy nagyobb körtúra is, nem beszélve az elszalasztott éjszakai képről, no meg azokról amiket még itt lőhettem volna, de kutyafuttában és a nagy villámok közepette elmaradtak.
Tejút Újhold napján a Grebaja-völgyben. A kép jobb oldalán egy berepülő szentjánosbogár.
És másnap éjszaka...
Ja, itt jegyezném meg, hogy a jó hírű terraQuest-es térkép konkrétan használhatatlan. Nagyon komoly hibák vannak benne. Ezek főleg a Grebaja-völgytől délre eső részeknél ütköztek ki, meg Albániában a Jezerce déli részénél, de az majd egy másik poszt lesz. A gpsies nevű programot ajánlom viszont, nyilván van még hasonlóan jó, de ami ezen nagyon tetszett, hogy a források fel vannak tüntetve, ami nem elhanyagolható tény, főleg egy vándortúránál, hiszen karszthegység lévén minden víz elfolyik a hegy gyomrába.
Másnap délelőtt az Ocnjak csúcsát vettük célba. Egész szép kis túra, az elején komolyabb kaptatóval, majd kitettebb sziklás részen a csúcsig. Itt Zoli főzött egy kávét, majd idegesen megegyeztem, hogy a környező hegyeken megint nagyon villámlik. Aznapra a következő csúcs a Karanfil volt, de visszatérve egy útvillához, ahonnan átlehetett volna menni a hegyre, zuhogni kezdett az eső. Tanakodtunk, hogy mi legyen. Vártunk kicsit, hátha eláll, majd visszaindultunk a völgybe. Ilyenkor nem elég, hogy villámlik, de még a szikla is rettentően csúszik, az pedig nem túl egészséges. Délután 5-ig esett. A második sör után elégedetten állapítottuk meg, hogy jól döntöttünk. A hegy megvár.
Az útvillánál
Az Ocnjak csúcsán
Első és második nap éjszaka is felkeltem csillagos eget fotózni. Másnap már Zolit is felébresztettem, hogy világítson a lámpájával, a képek kedvéért. Jó buli volt, és a tejút, ebben a teljes sötétségben gyönyörűen látszott, sajnos kompozíció szempontjából nem ezek lesznek életem fotói. A jó hír, hogy legközelebb, már tudom, hova kell menni éjszaka fényképezni, ha szeretném kicsit feldobni a témát. :)
A harmadik nap újból a Karanfil volt betervezve, azzal a különbséggel, hogy már a sátrat is vittük és egy két napos túrát terveztünk be. A csúcs után ugyanis úgy gondoltuk, hogy átkelünk a Ropojana-völgybe, és átmegyünk Albániába, ahol a Maja Jezerce lábánál alszunk, majd másnap megmásszuk és visszatérünk a Grebaja-völgybe. Teljesen kézenfekvő ötletnek tűnt. Egész napra jó időt mondtak és az online térképeken láttuk, hogy átvisz az út a másik völgybe. Itt jegyezném meg, hogy gps nélkül sehova. A térképünk totál használhatatlan volt, utólag átnézve, már ez a rész is komoly hibákat tartalmazott, pedig alig 2 éves nyomtatás. Furcsa, hogy még senki nem jelezte feléjük. A lényeg, hogy az átjárót óra nélkül, szar térképpel esélyünk sem volt megtalálni, így osztottunk-szoroztunk, majd döntöttünk egy gyors levonulás mellett.
Innentől két alternatíva állt előttünk. Átautózni Vusanjébe és onnan a Ropojana-völgyön keresztül elérni a Jezercét, vagy ami mellett végül döntöttünk, hogy átkocsizunk Albániába, azon belül is Thethbe és délről "támadjuk" az Elátkozott hegység legmagasabb hegyét. Ami e mellett szólt, hogy szerettünk volna megnézni egy vízesést és a Kék szem forrást Albániában, így két legyet ütünk egy csapásra alapon átgurultunk az Albánokhoz, de ez majd a következő poszt lesz.
A tapasztalatok alapján egyébként ez a 3 és fél nap, simán kitartott volna a Grebaja-völgyben. Egy nap a völgytől északra húzódó nagyobb körtúrára, egy nap a délre fekvő csúcsok, Ocnjak, Karanfil, Maja e Baljsra simán elment volna, utóbbira talán kettő is. A Ropojana-völgy szerintem megint egy külön etap, Albánia pedig megint más tészta. Persze idő függő, kinek mennyi van. Mi úgy jöttünk haza, hogy még harmadnap is a fonalat kerestük, mert azt valahol elvesztettük az Elátkozott-hegységben.
Még egy Tejutas kép...
folytatás hamarosan...
